2012. november 21., szerda

Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak

Ez egy öt kötetből álló könyvsorozat. Percy egy fiatal fiú, akinek problémái vannak a tanulással; az olvasás nehezére esik; és még családi gondok is gyötrik. A történet elején Percy rájön, mi is ennek az oka… 
A sztori a mai korban játszódik, de egy régi időszak emlékeivel: a görög mitológiát remekül mutatja be úgy, hogy a fiataloknak is felkeltse az érdeklődését és megragadja a fantáziáját. 
Az író Percy-t mindig nehéz kihívások elé állítja, amelyek legyőzésében remek barátok vannak a segítségére. Az olvasó pedig izgulhat, miközben megtanulhat sok mindent az istenekről és az életükről, ráadásul rendkívül ronda és érdekes külsejű szörnyeket is megismerhet. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a görög mitológia és szeretik a kalandos regényeket. 
Beke Viktória 10.E

2012. november 2., péntek

Tíz kicsi néger


Agatha Christie eddigi legjobban sikerült regénye sokak szerint, és ezt a tényt csak helyeselni tudom. Nemrég olvastam ki, és mint is mondjak róla…megdöbbentő egy történet. Elég elvont , de egyszerűen nagyszerű.

10 ember 10 különböző levelet kap mind más-más meghívással. A szigeten egy hatalmas villa áll. A tulajdonosról mindenféle pletyka kering.
A vendégek ugyan büntetlen előéletűek, de mindegyikük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének.
Amikor megérkeznek a szigetre, a tulajdonos, Mr. V.A. Lucky nincs sehol. A vendégek elfoglalják szobáikat, és mindegyikük szobájában megtalálható a Tíz kicsi néger mondókája.
A kezdetben felhőtlen időtöltést felváltja a rettegés, és mehetnékük lesz, de nem tudják elhagyni a szigetet. Az ebédlőasztalon álló tíz kicsi néger bábuk egyre fogyatkoznak a vendégek halálával.
Heidinger Zsaklin Zsanett 11.C

2012. október 26., péntek

Fekete Tőr Testvériség - Éjsötét szerető

Ez a kedvenc könyvem. Tele van izgalmakkal, harccal, és persze a szerelemnek is jut hely. Aki elkezdi olvasni, képtelen lerakni, magával ragadó történet.
A Fekete Tőr Testvériség 6 tagból áll, akik felesküdtek arra, hogy megvédik a vámpírokat. Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. Küldetése során találkozik a gyönyörű Bethszel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrathnak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa. Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy.  Kettejük szerelméről szól a sorozat első könyve.
Heidinger Zsaklin Zsanett 11.C

2012. október 15., hétfő

A Népmese Napja 2012


Egyszer volt, hol nem volt, pontosan a Széchenyi István Iskola könyvtárában a Népmese Napján hat bátor (bátor? kac-kac) csapat elindult szerencsét próbálni. A csapatok nem akárkikből álltak össze, hanem válogatott fiúk-lányokból: Egy, akinek az esze vág, mint a beretva, egy, aki úgy pingál, mint egy festő, egy, aki ha szól, a többiek hasukat fogják, úgy nevetnek, és egy, aki a 4. csapattag volt.
Az úton próbatételeket kellett kiállniuk. A hosszú útra minden csapat kapott a „tarisznyájába” - nem, nem hamuba sült pogácsát -, hanem egy kevéske pénzt, és 2 db bűvöskártyát is. Hogy az mire volt jó? Arra, hogy ha nem tudta a választ, segítséget kérhetett a jó tündértől (khm, khm, vagyis tőlem). Amelyik csapatnak a végén a legtöbb pénze maradt, az nyert.
A feladványok között a következők következtek: A három pösze lány, Az égig érő paszuly, A só, A kis gömböc, A három kívánság, Egyszer volt Budán kutyavásár. A „festőnek” egy perc alatt le kellett rajzolni, a többieknek pedig kitalálni a mese címét. Aztán olyan furfangos kérdésekre kellett válaszolniuk, mint pl.:
  • Egy kosárban van 7 alma. Hogyan osztod szét 7 törpe között úgy, hogy mindenki kapjon egy almát, és a kosárban is maradjon egy?
  • „Eb az, aki a kanalát meg nem eszi.” Melyik mesében hangzik el ez a mondat?
  • Hogy hívják a Süsüben a gonosz királyt? 
Figyelem, figyelem! Az első három, aki helyesen válaszol ezekre a kérdésekre jutalmat kap - nem egy fél királylányt - jöjjön a könyvtárba, és meglátja!
A próbákat a „Három pösze lány” csapata állta ki a legjobban. Ezen név mögött egyébként a 10.D osztályból jött három fiú állt (ült). Majd következett a „Málnácska” csapat (10.C), és az „Öblögessünk, el ne essünk” nevet választó 11.C osztály csapata.
A méltó jutalom sem maradt el: minden „hős”, ki részt vett ezen a nehéz, fizikai és szellemi megerőltetésen, Gombóc Artúr kedvencét - gyengébbek kedvéért: csokoládét - kapott. Az elsők pedig olyat kaptak, amilyet még nem láttak: egy-egy zöld, kicsi, de nagyot ugró békát vihettek haza. Hogy azóta a békából lett-e királylány? Az csak a csókon múlt.
Aki nem hiszi,…az hamar megöregszik.




2012. október 12., péntek

Jane Austen: Büszkeség és balítélet


A történet az öt leánnyal büszkélkedő Bennet családról szól, akiknek az élete teljesen felbolydult, mikor a szomszédos birtokra új lakók költöztek. Egy jómódú, ifjú nemes és legjobb barátja foglalta el a rezidenciát. Még nem is sejtették, hogy mennyi izgalmat tartogat az új szomszédság a lányok számára. Az édesanya legfontosabb feladatának tartotta, hogy minden lányát vagyonos férfihoz adja hozzá. Mr. Bennet kedvenc leánya Elizabeth volt. Lizzynek mások voltak az elképzelései a házassággal kapcsolatban, mint ahogy a társadalmi normák elvárták volna. Nem érdekelte, hogy kérője mennyire vagyonos, csak az, hogy szerelemből válasszon párt magának. Ahogy a könyvben, úgy az életben is a boldogságot keressük mindannyian. Vajon a hősünk megtalálja-e az igaz szerelmet? Akik szeretik a klasszikus szerelmes történeteket, azoknak ez a könyv bizonyára elnyeri tetszését. Megtudhatjuk belőle, hogyan is zajlott a párválasztás a 19. században. Jane Austen remek korleírást ad, melyet sajátos humorával fűszerez. 

Emesz Sára 10.E

2012. július 12., csütörtök

Mit olvass a nyáron?

Az alábbi grafikát böngészve mindenki találhat ízlésének megfelelő könyvet, ha követi a nyilakat, témákat, cetliket és képeket. (forrás: www.pagony.hu)



2012. március 23., péntek

IV. Nagy Könyvelhagyó Nap

A könyvek, amelyeket ezen a napon megtalálhatsz az iskolában:
Berg Judit: Rumini Datolyaparton
Berg Judit: Galléros Fecó naplója
Sjöwal- Wahlöö: Az elveszett tűzoltóautó
Végh Antal: Miért beteg a magyar futball?
Molnár Gábor: Kalandok a brazíliai őserdőben
John Sandford: Borotvaélen
R. Chandler- R. B. Parker: Philip Marlowe a nevem
Richard Laymon: Vidámpark
Christine Arnothy: Afrikai ösvény
Allan-Schiff-Kramer: Hamis szellemek, igazi csalók
Mág Bertalan: Egy nyomozó naplójából
Szakács Eszter: Tulipánháború
Bartos Erika: Bogyó és Babóca

2012. március 18., vasárnap

Könyvelhagyó Nap, 2012


Március 23-án könyvtárunk számos könyvet fog „elveszíteni” az iskola területén. Mindezt azért, mert az iskola könyvtára idén újra csatlakozik a „Veszíts el egy könyvet!” játékhoz.
Ne lepődj meg, ha ezen a pénteken „elhagyott” könyvet találsz. Szándékosan fogom elveszíteni, azzal a céllal, hogy a megtaláló elolvassa, majd maga is elveszítse, hogy aztán valaki újra megtalálhassa.
A játékba bárki bekapcsolódhat. Az elvesztésre szánt könyvbe egy „elvesztési nyilatkozatot” kell ragasztani, ami regisztráció után a veszitsel.konyvtar.hu oldalról letölthető. Szintén ezen az oldalon követhető nyomon a könyvek útja is.
Idén a szervezők egy nyereményjátékot is hirdetnek a könyvelhagyó nap köré, bízva abban, hogy így még többen csatlakoznak majd a mozgalomhoz. A feladat egyszerű:
1. Veszíts el egy könyvet a nagy könyvelhagyó napon, vagy az azt követő hétvégén (március 23-25.), és azt regisztráld a játék honlapján (http://veszitsel.konyvtar.hu/)
2. Fotózd le a frissen elveszített könyvedet
3. Töltsd fel a képet a játék Facebook oldalára (http://www.facebook.com/veszitsel) a könyv szerzőjével és címével együtt (és írhatsz élménybeszámolót is az elveszítésről, bár ez nem feltétel).
Ezt tényleg ne hagyjátok ki. A Facebookon játszók között ugyanis egy több, mint 50.000 forint értékű könyvcsomag kerül kisorsolásra az Alexandra Kiadó jóvoltából!

2012. március 1., csütörtök

HÍD - Hírlapot a diákoknak

A könyvtár regisztrált a Magyar Lapkiadók Egyesülete HÍD (Hírlapot a Diákoknak) 2012 tavaszi programjára. Így március, április hónapban napi-, hetilapok és folyóiratok érkeznek ingyenesen a könyvtárba (pl: Magyar Narancs, Élet és Irodalom, Népszabadság, Nemzeti Sport, Nők Lapja, Glamour, Cosmopolitan, stb.)
Aki szeretne olvasgatni, jöjjön!